A reklám mára olyan eszközzé vált, amely az adott termék iránti érdeklődést úgy próbálja meg felkelteni, hogy egy hamis életérzést társít hozzá. Nem a produktum erényeit csillogtatja meg, hanem olyan kontextusba illeszti azt, amely vonzó lesz a potenciális fogyasztó számára, aki valójában ezt az élményt kívánja meg és nem az adott árucikket. Az intézményesített hazugsággyár, azaz a reklám, nemcsak kielégíthetetlen fogyasztói vágyat generál bennünk, hanem olyannyira vált szerves részévé hétköznapjainknak, hogy mi magunk is alkalmazni kezdtük ezt a befolyásolási mechanizmust életünk azon a területén, ahol az őszinteség természetesebb emberi reakció lenne.

A randevúzási szokásainkat alapvetően meghatározza ez a metódus.
A külső esztétikum jelentősége felértékelődött a belülről fakadó értékek rovására.
Mi is egy hamis képet próbálunk festeni a személyiségünkről, hazudunk minden gesztusunkkal, hogy jobbnak mutassuk magunkat, és vonzóbb, eladhatóbb termékként kínáljuk image-ünket, miközben egy valóságot csak nyomokban tartalmazó önreklámot készítünk. Megpróbáljuk a tojásrántottát omlett du fromage-ként tálalni. A legdivatosabb, legegyedibb, legmagabiztosabb, de mindenekelőtt a legvonzóbb kínálattá kell válni a konkurensek között, ha érvényesülni akarunk. Nem az számít, hogy te ki vagy valójában, hanem hogy mennyire vagy képes eladni magad és ugyanez a képlet vonatkozik az élet többi területére is. Mindent megteszünk azért, hogy ezeket az illúziókat fenntartsuk magunkról, ha az adott partner felkeltette érdeklődésünket.

Vajon tudatában vagyunk-e mindezeknek és az erkölcsünkből fakadóan viselkedünk-e így, vagy a tudatalattinkat manipuláló reklámok hatása alatt, akaratlanul cselekszünk, esetleg a környezetünktől elesett mintákat követjük?!